Most akkor te és én...? 3- BTS /VKook/

V POV.

Fáradtan keltem. Mintha semmit nem aludtam volna, ami nem is meglepetés, tekintve, hogy előző nap folyton felkeltettek. Bágyadtan ültem fel az ágyon, miközben szemeimből dörzsöltem ki a csipát. Hatalmasat ásítva léptem ki a szobából és egyből a konyha felé vettem az irányt, hogy tudjak inni valamit.
- Jó reggelt!- köszöntem nyújtózkodva. Az asztalnál NamJoon hyung és Jin hyung ültek. Valamiről beszéltek, de nem nagyon érdekelt, hogy őszinte legyek.
- TaeTae!- morrant fel hirtelen SeokJin hyung, amit nem tudtam mire vélni. Ezt közöltem is vele. – Nincs rajtad papucs. Fel fogsz fázni- mondta komoly arccal. Vissza kellett fognom magam, hogy ne vihogjak fel rajta, és ha jól vettem észre leader-shi sem volt másként. Azért visszamentem papucsért, mert ha Jin hyung kiakad, annak sosincs jó vége. Legutóbb is egy hétig nem takarított és nem vot hajlandó főzni… Mondjuk a főzőcske még ment, mivel NamJoon hyung és Suga hyung is elég ügyesek, meg JiMin hyung is segített nekik néha, de engem arra az időszakra hivatalosan is kiűztek onnan.
Papucsostul töltöttem magamnak egy bögre kávét, kihasználva, hogy hyungjaim nem figyelnek rám, és elégedett vigyorral szürcsölni kezdtem. Örömöm viszont nem tartott sokáig, mert YoonGi hyung lépett a konyhába és egyből ki is szúrt.
- Na add csak ide!- szólt rám haragosan, aminek hatására leszegett fejjel nyújtottam oda neki a bögrét. – Neked még nem szabad. Még kicsi vagy- rótt meg önfeledt mosollyal. Utáltam, mikor ezt csinálta!
Visszavonulót fújva mentem vissza a szobámba - vagyis a szobánkba. Végleg lemondhattam az isteni fekete löttyről…

A lehető leghalkabban csuktam be magam után az ajtót. Átöltöztem, hogy azért még se pizsamában mászkáljak.
Kidőltem a nappali kanapéján és próbáltam pihenni. Lehunyt szemekkel szuszogtam egy ideig. Már-már úgy éreztem, hogy képes lennék visszaaludni, de a következő pillanatban a lélegzetem is elakadt.
- Ébresztő, TaeTae!
- Ébren vagyok, az Istenért is! Ébren!- kiabáltam fájdalmasan. – Szállj már le rólam, hyung. Nehéz vagy- nyöszörögtem.
- Ezt most sértésnek veszem- JiMin grimaszolva hagyott magamra, én pedig újra kaptam levegőt.
Újra a konyha felé vettem az irányt, hátha sikerül elcsórni egy kis kávét, de a helyiség tömve volt.
- Gyűlést tartunk, vagy mi?
- Nem, csak reggelit- válaszolt Jin hyung a tűzhely mellől. Megint rajta volt az a kis kötényke, ami annyira aranyosan áll neki. – Felkeltenéd HoSeokot, ha megkérlek?
- Persze. Nem gond.
Benyitottam a szobánkba, de nem találtam az ágyban, ezért körbe jártam az egész dormot. Ide-oda csoszogtam, majd megálltam az egyetlen szoba előtt, ahol még nem néztem. Bátortalanul léptem az ajtó elé, majd kopogtam, és vártam a visszajelzést.
- Szabad!- hallatszott a bizonytalan hang, amitől egyből megdobbant a szívem. Kezemet a mellkasomra helyeztem és kifújtam a levegőt. Nem szabad!
- Jó reggelt!- nyitottam be mosolyogva. A kis maknae az íróasztalánál ült és valamilyen könyv felé görnyedt a fejét fogva. Motyogott valamit, de nem hallottam.
- Neked is, hyung!- fordult végre felém mosolyogva, de az arckifejezése egy pillanat múlva megint komor lett.
- Nem láttad HoSeok hyungot?- tértem a lényegre, mikor már kezdett feszült lenni a levegő.
- De. Éppenséggel láttam- semmi érzelmet nem mutatott, amin kicsit megsértődtem, de inkább nem szóltam semmit.
- Itt vagyok- szólalt meg mögöttem HoSeok, amitől rám jött a frász. Megugrottam egy kicsit, de mikro hátukról átölelt megnyugodtam.
- Gyertek enni. Kész a kaja- közöltem velük, amiért eredetileg jöttem, majd távoztam a szobából.

Leültem a helyemre a zsúfolt asztalnál. A nyál egyből összefutott a számban, ahogyan a sok finomságra pillantottam.
- Nos?- mutogatott NamJoon hyung a pálcikájával.
- Jönnek-bólintottam, majd én is nekiálltam teleszedni a tányéromat.
Vidáman telt el a reggeli, leszámítva, hogy Kookie már megint fogott egy pudingot és lelépett a szobájába. Igaz, hogy HoSeok hyung próbálta elterelni a gondolataimat és csak velem meg az étellel volt elfoglalva, de így sem sikerült kivernem a fejemből azt a szomorú pofit.

- És egy és két és há’…
Már ki tudja hányadik alkalommal kezdtük elölről az egészet. Már mindannyian nehezen mozogtunk, amit fájdalmasan vissza is láttunk a tükörből, ami a szemközti falat borította.
Még valahogyan túléltük, de amint vége lett a dalnak mindenki nyöszörögve terült el a parkettán. Én HoSeok hyung ölébe hajtottam a fejemet, ő pedig SeokJin hyungnak támaszkodott, aki valahogyan még elbotorkált a falig. A többiek-ha minden igaz- tőlük pár métere ugyanúgy kidőltek. Hyung a hajammal játszott, míg csukva volt a szemem. Pár percig teljes volt a csend, és csak a levegővételeinket lehetett hallani, majd újraindult a zene. Meglepődve nyitottam ki a szememet, hogy rájöjjek, még is ki az az elvetemült ember, aki ezek után még meg akar mozdulni. Szemeim viszont csak még jobban elkerekedtek, ahogyan megpillantottam a maknaet.
Úgy ugrottam fel, mintha semmi bajom nem lenne. A magnóhoz mentem és leállítottam. Dühösen nézett rám, ami kicsit szíven ütött.

- Pihenj, Kookie- mentem oda hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Morgott egy kicsit és ellökött magától. Visszakapcsolta a zenét és kezdte előlről. Értetlenül néztem a leaderünkre, aki egy hangs sóhajjal felállt és megragadta JungKook vállát.
- Elég lesz- fordította maga féle a megszeppent fiút. JungKook egy ideig hyung szemeibe bámult, majd sértetten elfordította a fejét és elhagyta a termet.
A többiekre pillantottam, akik szintén nem értették ezt a hirtelen kirohanást. Végül megembereltem sajgó izmaimat és Kookie után lódultam.
Sejtésem-miszerint az öltözőbe ment- beigazolódott. A földön ült, meztelen hátát a hideg falnak döntve. Lépteim zajára felkapta a fejét és egyenesen a szemimbe nézett. Egyből el is kapta a fejét, de tisztán láttam, ahogyan egy könnycsepp szeli át az arcát. A fájdalom, mint éles tőr szúrta át a szívemet. Gondolkodás nélkül öleltem magamhoz remegő testét, és hagytam, hogy a könnyei áztassák a pólómat. A hátát simogattam, miközben felfelé pislogtam, nehogy én is elkezdjek sírni. Szívszaggató volt hallgatni a szenvedését, de nem tehettem semmit. Legyőzötten néztem a könnytől homályos, mégis gyönyörű szemeibe. Ő csak halványan elmosolyodott és összedörgölte az arcunkat. Ezen a cselekedetén én is kénytelen voltam elmosolyodni.
- Bocsánat, hyung!- lehelte fülembe a szavakat, melyeknek hatására csak még jobban magamhoz szorítottam. Kezeimet lecsúsztattam a derekára és úgy öleltem.
- Én nem haragszom- motyogtam a vállába. Éreztem, ahogyan megpuszilja az arcomat. Csodálkozva emeltem rá a pillantásomat, de ő csak pirulva fürkészte a padlót. – Annyira nagyon szeretlek- csúszott ki a számon. Egyből arcom elé helyeztem a kezeimet és igyekeztem eltűnni, vagy csak reménykedtem, hogy nem hallotta meg. Viszont egyik kívánságom sem teljesült. JungKook megfogta a kezeimet és gyengéden elemelte az arcom elől és kíváncsian, enyhén elpirulva pislogott párat. Én is piros lehettem, de nem érdekelt teljesen elvesztem a látványban, amit ő nyújtott nekem. Lassan… nagyon lassan közelebb hajoltam hozzá. Mivel nem mutatott semmilyen ellenállást bátrabban adtam egy puszit kissé elnyílt ajkaira. Csak egy apró szájra puszi volt, de a szívem ki akart szakadni a helyéről, olyan gyorsan kezdett verni. Kookie mosolyogva döntötte homlokát az enyémnek és úgy nézett a szemeimbe.
Az öltöző ajtaja kicsapódott és a többiek léptek be rajta. Egyből szétugrottunk, ami talán csak még feltűnőbb volt, de nem baj…
Vigyorogva csináltam meg a nap további részében mindent. Naivan mentem a saját fejem után és teljesen beszűkültem a rózsaszín világba, amiben JungKook és én voltunk csak jelen. Talán ez volt az oka, hogy nem vettem észre, hogy korántsem kéne olyan boldognak lennem, mert könnyen visszaüthet a sors.
Nem vettem észre egy irigy, gyűlölködő és féltékeny pillantást se, ami felénk lett intézve. És egy szörnyű hibát követtem el…