Most akkor te és én...? 1-BTS /VKook/

JungKookie *-*

V baba <3

V POV.

Igazából én nem akartam ismert lenni. Én csak egyszerűen magamat adtam, és ez lett belőle. Nem mondom, hogy megbántam volna! Épp ellenkezőleg! Összeszokott csapat vagyunk és segítünk a másiknak, de amikor nagyobb veszekedések jönnek, inkább kimaradok. Nem szeretem a balhékat. Az a nyugodt-fajta jellem vagyok, ha szabad ilyet mondanom. Az önjellemzés mindig elfajult, emberi dolog.
A banda minden tagja kedves és kicsit dilis, ami nem is olyan rossz. Nem telnek unalmasan a napok.
A leaderünk szigorú a próbákon, de azért figyel arra, hogy ne terheljük túl magunkat. De ha bekattan, akkor mindenki fusson, amerre lát! Ilyennek ismertem meg NamJoon-t.
Jin a mi kis hercegnőnk, és nagyon jó főz! Komolyan, isteni!
JiMin kicsit bohókás, de szerethető fazon. Az a tipikus kisgyerek. Igazi troll.
HoSeok maga a megtestesült ördög! Na jó, csak viccelek… Ha valami baja van valakinek, mindig neki mondja el elsőként. Mindenki megbízik benne, amivel nem is él vissza.
YoonGi-t nem is tudom, hogyan írhatnám le… Elég hozzá egy szó. SWAG!
JungKook a banda maknaeja. Visszahúzódó. Nagyon keveset hallom beszélni, ha pedig igen, akkor is csak amennyit muszáj. De az énekhangja gyönyörű. Fiatalsága ellenére talán ő az egyik legjobb táncosuk. Vérében van az egész.

Összességében jó dolog ez a sztárság, ha fogalmazhatok így. Minden nap ugyan az a hajtás. Egészen addig minden remekül ment, amíg nem sikerült lebetegednem. Pedig összejött. Méghozzá a nyár kellős közepén! Nem akartak egyedül hagyni, ezért mellettem kellett maradnia valakinek. RapMon akart maradni, de a leader nem hiányozhat a felvételekről. Hope, Jin és Jimin. Nekik muszáj volt maradni, mert még nem vették fel teljesen az egészet. Sugát csak egyszerűen nem akartam magam mellett tudni ilyen időkben, ezért maradt a maknae.

Reggel már le is léptek. Hallottam az ajtó záródást és egy elmentünk üvöltést. A szoba, ahol feküdtem, J-Hope-nak és nekem adott otthont. Az én részemet igyekeztem rendben tartani és ezzel szobatársam sem volt másként, csak neki nem igazán ment a dolog, ezért néha vállaltam az ő részét, szóval egész tisztának mondható volt a szoba. JungKook halkan kinyitotta az ajtót és belépett rajta egy tál levessel.
- Nem kérek- nyöszörögtem és oldalamra fordultam, amitől csak még jobban kellett köhögnöm.
- Legalább egy keveset. Nem veheted be a gyógyszert éhgyomorra- aggódó hangja szívembe markolt. Olyan szép…
Felültem, de többhöz nem volt erőm. Vette az adást és felemelte a kanalat, melyben ott gőzölgött a meleg folyadék. Óvatosan kitártam a számat, hogy bele tudja kanalazni. Ez így ment egy darabig. Hirtelen elkezdett kuncogni. Sötét szeme csillogott feketés vöröses haja alatt. Szebb volt, mint valaha. Megfogott egy szalvétát és végig törölte vele állam vonalát. Kezét is odanyújtotta és levett egy tészta darabot, majd bekapta. Még mindig mosolyogva kivitte a tálat és visszajött.
- Köszönöm- mondtam amennyire a torkom engedte.
Nem válaszolt semmit, csak bólintott. Visszatakargatott és behozott a szobába egy könyvet. Lehunytam a szemem, de nem sikerült elaludnom.
- Idejössz?- paskoltam meg magam mellett a takarót. – Nem tudok aludni.
Kicsit elmosolyodott, ma már másodszor-ami rekord!- és ő is ledőlt.
- Olvasnál nekem?- néztem rá. Arca közelebbről még tökéletesebb volt.
- Persze!- mondta selymes hangján és nekiállt felolvasni. Nem is a történetet, inkább a hangját figyeltem. Az csalogatott el az álmok mezejére. Az a gyönyörű dallam.

JungKook POV.

Reggel halk szuszogásra keltem. Ahogy kinyitottam a szemem magam előtt láttam kedvenc hyungom alvó arcát. Nagyon aranyos volt, mit ne mondjak, de mi a fenét kerestem ott? Tegnap én vigyáztam rá, és olvasás közben elaludtam. Bizonyára…
Ölelő karját gyorsan leoperáltam magamról és égő fejjel kifutottam a szobából.
- Az én ágyamban is aludhattál volna- jött szembe HoSeok.
- Ne haragudj, hyung! Többet nem fordul elő.
- Na, ezt ne mond! Most elbeszélgetünk egy kicsit- gyengéden megfogta a csuklóm és behúzott a nappaliba. Még nem volt fent senki, ezért kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapéra.
- Mesélhetsz- nézett a szemembe.
- Nos, hát…- vakartam a tarkómat zavaromban. Már elmondtam neki egy- két dolgot, ami nagyon személyes, és nem is adta tovább, amit nagyon becsülök, de ez akkor is más. – Csak bent maradtam olvasni és elaludtam- egyszerűsítettem le a verziót.
- És ezért ölelgetett olyan nagyon, igaz?- célzott TaeHyungra.
- Az nem tudom, hogy volt- tettem fel védekezésképpen a kezemet.
- Rendben. Ha van valami, csak szólj- kacsintott és kiment.
Gyorsan birtokba vettem a fürdőt és lezuhanyoztam, mert tegnap elmaradt ez a tevékenység.
A jóleső fürdő után a konyhába sétáltam. Kivettem a hűtőből egy pudingot és elkezdtem enni. Igazából mindig ennyi a reggeli betevőm. Nem vagyok egy torkos gyerek. Mivel még kamasz vagyok, sok élelemre lenne szükségem, de valahogy mindig is más voltam. Körülbelül napfényen és levegőn élek. Na meg éneklésen! Azt imádom.
A pudingommal bevonultam a szobámba, amit egyedül birtokoltam. NamJoon kérésére kaptam egy teljesen külön szobát. És amúgy sem fértünk volna el…
Szóval leraktam az íróasztalra a reggelimet és előszedtem a tankönyveimet. Megnyitottam az e-mail-jeimet és vártam, hogy betöltsön. Hirtelen kopogtak.
- Szabad!- üvöltöttem ki, mert lusta voltam ajtót nyitni.
- Jól vagy?- nyitott be a leader.
- Igen, teljesen.
- Jó. Két óra múlva indulunk, oké? Csak gondoltam szólok. Tanulj, és ha valamit nem értesz, csak szólj valakinek, aki nem Suga- viccelődött.
- Rendben- nevettem el magam. – Úgy lesz.
Nem mondhattam neki, hogy még tanárra sincs szükségem a felzárkózáshoz és mindig, mindent remekül értek… Nem akarok a lelkébe tiporni. Annyira igyekszik egyben tartani a bandával!
Neki álltam átnézni az anyagot és vázlatokat gyártottam. Közben persze majszoltam a pudingom.
- Basszus!- néztem az órára. Gyorsan elszaladt az idő. Tíz perc alatt magamra kaptam valamit és rendbe szedtem a kinézetemet. Kirontottam az ajtón, de így is várniuk kellett rám.
- Mindig annyit szöszmötölsz- vágta a fejemhez JiMin.
- Nem tudom, mit kell ennyit készülni- folytatta YoonGi.
- Ma csak a stúdióba kell mennünk, a koreográfus beteg lett- világosít fel minket a leader. Csak ő tudott az éjjelekbe nyúló tanulásaimról. Senki más…
Boldogan vettem tudomásul, hogy V már jobban van, és a hangja is jó. Annyira imádom, mikor énekel! De nem szabad álmodozni!
Beültünk a buszba. Én természetesen megint leghátulra az ablak mellé. Nincs kikötött helyünk, de mégis mindig oda ülök. Ott a legjobb. Mivel nagy a busz és szótlan is vagyok nem szoktak mellém ülni, és ez ma se volt másként. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam a nyelvtanulási programot. Esetleg nem ilyenek hallgat a 16 éves korosztály? Bocsánat! A monoton hang, sorra ismételgette a japán szavakat és jelentésüket, hogy azok maguktól ivódjanak tudatomba. Arra lettem figyelmes, hogy valaki engem néz. Kinyitottam a szemem és abban a pillanatban tekintetem összefonódott TaeHyung- éval. Mosolyogva intett egyet, majd kacsintott. Éreztem, hogy teljesen elpirulok, ezért inkább visszahunytam a szemem és még be is fordultam az ablak felé. Nem tett jót ez az éjszaka!
A busz nagy fékezéssel állt meg a stúdió előtt. Egyből kiugrottunk és rutinos mozdulatokkal törtünk utat a rajongók tömegében. A hyungjaimra megint ráakaszkodott egy-egy fanatikus csajszi. Mosolyogva néztem az épületből, ahogy beküzdik magukat az épületbe.
- Nem ér! Te megint megúsztad!- viccelődött velem J-Hope.
- És megint V kapta a legtöbb puszit- tette hozzá YoonGi féltékenyen. Erre hyungom kicsit elpirulni látszott, és mintha az én reakciómat leste volna. Persze ez hogy is lenne igaz? Miért pont én érdekelném? Azóta a hülye éjszaka óta egyre hülyébbek a gondolataim és én is!
Nekem kellett elsőnek bemennem a felvételre, és viszonylag gyorsan végeztem is. Aztán kint, a váróban lepakoltam egy sarokba és nyugodtam tanultam tovább. A dalok szövegét, hogy menjen a rap rész, az idegen szavakat, valamint ismételtem a különböző nyelveket. Szóval csak a szokásos. Csak az zavarta meg a rituálém teljes nyugalmát, hogy valaki hátulról átölelt. Belém fagyott az éppen ismételgetett szó.
- Te komolyan tanulsz?- nézett rám V azokkal a gyönyörű szemeivel.
- Hát… én… izé… tudod- kezdtem bele, de leintett.
- Nyugi, értem én! A te korodban még muszáj, de ne hajtsd túl magad és egyél rendesen! Csont és bőr vagy- simított végig a hasamon, amitől kirázott a hideg. – Pontosítok! Csont, izom és bőr- muszáj volt elmosolyodnom ezen a kijelentésén. – Te titokban edzel?
- Nem, csak néha egy két felülés, fekvőtámasz satöbbi- pirultam el.
- Pár fekvőtámasztól és felüléstől nem lesz az embernek ilyen kidolgozott hasfala- mutatott az említett testrész felé. – Halljam az igazat- hajolt zavarba ejtően közel.
- Olyan napi kétszáz felülés- adtam be a derekam.
- Az nem létezik!- ámult el. – És fekvőtámasz?
- Mostanában csak napi száz- vontam meg a vállam. – Egyre több a tanulni való, és inkább arra figyelek.
- Csak száz?- kerekedtek ki a szemei még jobban. – Nehéz lehet- ölelt át hirtelen. – A mi kis maknaénk!- mosolygott a vállamba.
- Már megszoktam- mondtam borúsan és inkább ellöktem.
- Akkor beszélgessünk. Hogy állsz a csajokkal?- kérdésére a legkevésbé sem számítottam.
- Sehogy- válaszoltam őszintén. – Nincs rá időm.
- Ebben van valami- adott igazat. – Akkor, van valaki, aki tetszik?
- Igen- kicsit elpirultam s nem néztem a szemébe. Csak ne vegye észre!
- Nekem is van egy kiszemeltem- sunyi kis mosolyra húzódott a szája. – És? - nyújtotta el a kérdést. – Megvolt már az a híres első csók?- lökött vállon barátian.
- Nem- mondtam ki az igazat. Komolyan erről beszélünk?
- Egy ilyen helyes kis srácnak, mint neked? Na, ne is viccelj! – bókjától elpirultam, de próbáltam álcázni. – Mikorra tervezed?
- Azt nem lehet tervezni- fordítottam neki hátat.
- Na már, Kookie- a becenév hallatán nagyot dobbant a szívem. – Ne haragudj- ölelt meg hátulról és húzott az ölébe.
- Én nem haragszom, hyung! Elengednél?- kezdtem nyugtalanul fészkelődni.
- Nem- búgta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Már éppen vissza akartam vágni valami csípőset, hogy tényleg hagyjon már, mikor leaderünk előttünk termett.
- Taehyung, te jössz- köszönöm leader-shii!- JungKook, eddig te tartod a rekordot- kacsintott, majd elment magával vonszolva V hyungot. Valahogy hiányzott, hogy öleljen…

Lassan, nagyon lassan mindenki végzett, és még rengeteg időnk volt, ezért RapMon kitalálta, hogy valahol üssük el az időt. Mindenki helyeselt, csak én mentem oda hozzá.
- Ha nem lenne, gond én…- kezdtem, de félbeszakított.
- Menj csak- nagyon fájdalmasan nézett. Mintha már-már sajnálna.
- Köszönöm- suttogtam hálásan és elindultam hívni egy taxit, mivel a többiek a busszal mentek. Mikor sikeresen megrendeltem a járművet az eddig HoSeokkal beszélgető V jelent meg előttem.
- Te nem jössz- görbült lefelé a szája. Mintha annyira érdekelne ez itt bárkit is…
- Nem, én visszamegyek a dormba.
- Miért? Tök jól ellennénk!- húzogatta a karomat.
- Én nem megyek- ráztam meg a fejem.
- Akkor én se- tette keresztbe a kezét maga előtt.
- Felőlem- sóhajtottam.
Befutott a taxi és én be is ültem hátulra. A sofőr felismert minket, de nem szólt semmit. A házszámot is csak egy közelit adtunk meg, ahonnan már könnyen odasétálunk a dormba. Ahogy bezártuk az ajtót mentem is a szobámba, hogy belevessem magam a tankönyvek rejtelmes világába.
- Miért tanulsz ennyit?- állt elém hyungom teljesen komoly arccal.
- Csak mert- cseleztem ki egy könnyű mozdulattal.
- Várj már- fogta meg az ajtót, mielőtt bezárhattam volna.
- Figyelek- lestem ki a lyukon.
- Bemehetek?- nézett rám boci szemekkel.
- Nem!- mondtam egyszerűen és rácsaptam az ajtót. Talán kicsit kegyetlen voltam, de ez van.
Mit is mondott? „Miért tanulsz ennyit?” Jó kérdés. Mert elfeledteti velem a bajaimat. Akkor elfelejtem, hogy ki is vagyok és bele tudom képzelni magam egy normális gyerek helyébe. Hogy milyen, mikor nem tiltják, hogy szerelmes legyél, és sok barátod van. Akkor elsüllyedhetek egy kisebb habfelhőben. Csak évi egyszer vagyok a suliban, hogy megírjam a vizsgákat, de akkor is lerohannak, hogy kérnek ezt-azt. Mire beérek a terembe teljesen le is fáradok!
Ezért tanulok. Halkan kinyitottam az ajtót, hogy bocsánatot kérjek egy kéz termett az arcom előtt és befogta a számat és a szememet. Hurcolt valahova. Próbáltam elmenekülni, de nem igazán ment. Valami azt súgta, nem kell félnem. Végül enyhén végig nyaltam az illető kezét- ez mindig bejön- mire elengedett.
TaeHyung és HoSeok szobájában voltam, az elrablóm pedig maga V.
- Ezt miért kellett?- néztem rá mérgesen.
- Hogy végre ne csak tanulj! Azért- mondta majd megölelt. – Ezzel csak magadnak ártasz- suttogta a fülembe.
- Tudom- mondtam, de nem öleltem vissza. Pedig nagyon akartam! – Én csak folyton menekülök.
- Nem kell. Mi elől kéne?
- A világ elől- szinte már sírtam. Szemem a plafont fürkészte. Leültem a földre, majd elfeküdtem rajta. Mivel hyungom még mindig nem engedett el, szinte rajtam feküdt. Zavaromban elnevettem magam, mire fordított a helyzeten. Én feküdtem rajta. Már majdnem felálltam, hogy inkább elmegyek innen.
- Ne menekülj- szólalt meg váratlanul. – Nézz szembe az igazsággal. Add át magad a világnak. Sodródj az árral. Élj a jelenben!- nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm- szipogtam. A vállára húzta a fejem és ott sírtam tovább, halkan.
Abbahagyva a bőgést feltápászkodtam és kiléptem a szoba ajtaján. V jött utánam.
- Ne már! Olyan kényelmesen feküdtünk- meresztett rám boci szemeket.
- De akkor is a földön voltunk. Jaj, hyung- öleltem át. – Én annyira szeretlek- mondtam ki hirtelen és már rohanni is akartam ki a nagyvilágból.
- Én is szeretlek- húzott vissza. A szívem nagyot dobbant, bár tudtam, hogy csak barátilag érti az egészet. Azért megnyugodtam valamelyest.

Ezek után már nem menetem vissza a kuckómba, hanem TaeHyung bekapcsolta a TV-t és azt néztük. Nem is tudom, mióta nem pihentem.
A film valami vígjáték volt. Nem igazán emlékszem rá, de volt benne egy-kettő jó poén. Nagyon fáradt voltam. Kis idő múlva beledőltem hyung ölébe és úgy néztem tovább a filmet. Aztán már semmi nem rémlett…

Általában nem szoktam álmodni, de most összejött. Egy alak magasodott felém V személyében. Egyre közelebb ért, majd ajakit az enyémekre tapasztotta. Egy apró kis puszi volt, semmi több. Én mégis feljebb emeltem a fejemet, hogy „kérek még”. Ahogy ott csókolt én gondolkodás nélkül adtam vissza kedvességét. Én szeretem! Meglepetésemre elhajolt tőlem és porrá vált.