V
Zico
Fáradtan foglalom el a számomra kijelölt helyet a
repülőn. Napszemüvegem mögül fürkészem a körülöttem sürgő tömeget, ahogyan a
székükhöz igyekeznek. A hangosbemondón keresztül a pilóta tudtunkra adja, hogy
a gép felszállásra kész, meg a többi formaság.
Sóhajtva dőlök hátra, levéve a szemüvegemet, de helyette az arcom elé kötöm a maszkot. A fejemre teszem a fülest és elindítom a zenét. Be vagyok kötve, a telefonom repülő módban, és hátradőlve pihenek egy kicsit. Ez is kijár, nem?
Sóhajtva próbálom elterelni a gondolataimat a munkáról, és csak arra koncentrálni, ami előttem áll: a kiérdemelt pihenésre.
Ahogyan a gép eléri a megfelelő magasságot kipillantok a kis ablakon és a sűrű felhőket figyelem. Néhol lelátni a hóval fedett tájra, egyes helyeken pedig a nap fénye tükröződik vissza. Ezeken a helyeken csillogva virít minden, ezzel magára vonva az emberek figyelmét. Szép…
Kicsit azért szomorú vagyok, hogy ott kellett hagynom a srácokat, de nem tehettem mást. Ott volt előttem a lehetőség, hogy végre kikapcsolódjak. Egész nyáron csak hajtottunk az új albummal, ami most sincs másként. Rengeteg próba és fotózás, de meg tudtam szökni.
December 29. Ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy magam mögött hagyjam az idolságot és egy kicsit átadjam magam a magánynak. A születésnapomra kaptam a szabadságot. Csupán pár nap, és én a szüleimhez akartam menni. Ők küldtek el pihenni…
Egy téli nyaralás.
Sóhajtva dőlök hátra, levéve a szemüvegemet, de helyette az arcom elé kötöm a maszkot. A fejemre teszem a fülest és elindítom a zenét. Be vagyok kötve, a telefonom repülő módban, és hátradőlve pihenek egy kicsit. Ez is kijár, nem?
Sóhajtva próbálom elterelni a gondolataimat a munkáról, és csak arra koncentrálni, ami előttem áll: a kiérdemelt pihenésre.
Ahogyan a gép eléri a megfelelő magasságot kipillantok a kis ablakon és a sűrű felhőket figyelem. Néhol lelátni a hóval fedett tájra, egyes helyeken pedig a nap fénye tükröződik vissza. Ezeken a helyeken csillogva virít minden, ezzel magára vonva az emberek figyelmét. Szép…
Kicsit azért szomorú vagyok, hogy ott kellett hagynom a srácokat, de nem tehettem mást. Ott volt előttem a lehetőség, hogy végre kikapcsolódjak. Egész nyáron csak hajtottunk az új albummal, ami most sincs másként. Rengeteg próba és fotózás, de meg tudtam szökni.
December 29. Ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy magam mögött hagyjam az idolságot és egy kicsit átadjam magam a magánynak. A születésnapomra kaptam a szabadságot. Csupán pár nap, és én a szüleimhez akartam menni. Ők küldtek el pihenni…
Egy téli nyaralás.
Nagyot sóhajtva lépek be a hotel hatalmas előterébe. Ha Japánban vagyok, általában itt szállok meg, és más idolok is meglepően szeretik ezt a szállodát.
A bőröndöm könnyedén húzom magam mögött. Nincsen különösebben sok dolog benne, csak azok, amik tényleg kellenek. Csak pár napra jöttem…
A szoba elfoglalásával sincsenek bajok. Könnyedén megy az egész.
Lerakom a poggyászomat a szoba egyik sarkába és
nagyvonalúan ott is hagyom. Felkapok egy meleg kabátot és kilépek a szobából
azzal a céllal, hogy sétálok egyet. A maszkomat még nem vettem le, és arra a
döntésre jutok, hogy maradhat. Ilyen
időben a napszemüveg csak feltűnést kelt.
Minden fehér, az utcákon emberek kisebb hada, és
amerre csak nézek karácsonyi díszek. Veszek egy nagy levegőt és tovább állok. Egy
kis mellékutca felé veszem az irányt, amin kevesebb az ember, és egy rövidebb
út is a szálloda irányába.
Menet közben a lépéseimet és a bakancsom orrát kémlelem. Hangos nevetés hallatszik, de nem nézek fel, csak kicsit félrehúzódok.
- Menj már arrébb!- japánul szól, és semmi kétség, hogy hozzám.
Megyek tovább egyenesen, nem törődve velük. Majd ha akarnak, félreállnak ők!
- Nem hallottad?- neki megy a vállamnak, aminek hatására elvesztem az egyensúlyom, de talpon maradok. Mérgesen emelem fel a tekintettem a havas útról és a másik szemeibe nézek.
Meglepődve húzom fel az egyik szemöldökömet, és rajta is látszik, hogy hirtelen éri a helyzet.
Én térek először magamhoz. Maszkomat levéve hajolok meg bocsánatkérően.
- Elnézést, hyung! Nem tudtam, hogy te vagy.
Még mindig lehajtott fejjel, kissé előregörnyedve állok.
- Menjetek. Én még maradok- a hó ropogása és az egyre halkuló beszéd hangja arra enged következtetni, hogy elmentek.
Súlyt érzek a vállamon, aztán egy gyengéd érintést, ahogyan lágyan felemeli a fejemet.
- Régen találkoztunk- mosolyog rám boldogan.
- Valóban, hyung- bólintok és immáron nekem is egy mosoly jelenik meg az arcomon. – Hogy-hogy itt vagytok?
- Csak munka- vonja meg a vállát. Fájdalmas sóhaj szakad fel a tüdejéből, de a következő pillanatban megint vidáman néz szembe velem. – Fontosabb kérdés, hogy te miért vagy itt. Ha jól tudom, nagyban dolgoztok a következő albumon, igaz? Lesz olyan jó, mint az előző?
Nevetve megrázom a fejemet.
- Sokkal jobb lesz, de majd meglátod, hyung- kacsintok egyet és folytatom az utamat. Ő jön utánam. – Csak pihenek egy kicsit. Anyáék küldtek ide. Én csak hozzájuk akartam menni, de csúnyán átvertek.
- Legalább felszedhetsz pár kilót- bokszol a vállamba játékosan. – Ha tovább fogysz, eltűnsz!
- Ezt te sem gondolod komolyan, igaz, hyung? Te tudhatnád a legjobban, hogy ilyenkor nem engedik meg, hogy teletömjem magam mindenfélével. És nem szeretnék plusz táncpróbákat sem- elfintorodom a gondolatra, hogy én annyit gürizzek a táncteremben. Borzalom!
- És ha jól gondolom ott szálltál meg, ahol mi, igaz?
- Igen- bólintok levakarhatatlan vigyorral.
- Akkor majd még összefutunk- végigsimít az arcomon, és nekem hátat fordítva eltűnik.
Visszahúzom a maszkomat a helyére, ezzel elfedve hatalmas mosolyomat. Talán még sem volt olyan rossz ötlet idejönnöm.
Menet közben a lépéseimet és a bakancsom orrát kémlelem. Hangos nevetés hallatszik, de nem nézek fel, csak kicsit félrehúzódok.
- Menj már arrébb!- japánul szól, és semmi kétség, hogy hozzám.
Megyek tovább egyenesen, nem törődve velük. Majd ha akarnak, félreállnak ők!
- Nem hallottad?- neki megy a vállamnak, aminek hatására elvesztem az egyensúlyom, de talpon maradok. Mérgesen emelem fel a tekintettem a havas útról és a másik szemeibe nézek.
Meglepődve húzom fel az egyik szemöldökömet, és rajta is látszik, hogy hirtelen éri a helyzet.
Én térek először magamhoz. Maszkomat levéve hajolok meg bocsánatkérően.
- Elnézést, hyung! Nem tudtam, hogy te vagy.
Még mindig lehajtott fejjel, kissé előregörnyedve állok.
- Menjetek. Én még maradok- a hó ropogása és az egyre halkuló beszéd hangja arra enged következtetni, hogy elmentek.
Súlyt érzek a vállamon, aztán egy gyengéd érintést, ahogyan lágyan felemeli a fejemet.
- Régen találkoztunk- mosolyog rám boldogan.
- Valóban, hyung- bólintok és immáron nekem is egy mosoly jelenik meg az arcomon. – Hogy-hogy itt vagytok?
- Csak munka- vonja meg a vállát. Fájdalmas sóhaj szakad fel a tüdejéből, de a következő pillanatban megint vidáman néz szembe velem. – Fontosabb kérdés, hogy te miért vagy itt. Ha jól tudom, nagyban dolgoztok a következő albumon, igaz? Lesz olyan jó, mint az előző?
Nevetve megrázom a fejemet.
- Sokkal jobb lesz, de majd meglátod, hyung- kacsintok egyet és folytatom az utamat. Ő jön utánam. – Csak pihenek egy kicsit. Anyáék küldtek ide. Én csak hozzájuk akartam menni, de csúnyán átvertek.
- Legalább felszedhetsz pár kilót- bokszol a vállamba játékosan. – Ha tovább fogysz, eltűnsz!
- Ezt te sem gondolod komolyan, igaz, hyung? Te tudhatnád a legjobban, hogy ilyenkor nem engedik meg, hogy teletömjem magam mindenfélével. És nem szeretnék plusz táncpróbákat sem- elfintorodom a gondolatra, hogy én annyit gürizzek a táncteremben. Borzalom!
- És ha jól gondolom ott szálltál meg, ahol mi, igaz?
- Igen- bólintok levakarhatatlan vigyorral.
- Akkor majd még összefutunk- végigsimít az arcomon, és nekem hátat fordítva eltűnik.
Visszahúzom a maszkomat a helyére, ezzel elfedve hatalmas mosolyomat. Talán még sem volt olyan rossz ötlet idejönnöm.
Másnap mosolyogva kelek ki az ágyból. A fürdőben a tükör előtt állva is csak a hatalmas mosolyom látszik, ahogyan ragyogva verődik vissza a tükörről.
A reggelimet is örömmel fogyasztom, és boldogan veszek el az ízek kavalkádjában. Már éppen állok fel, amikor valaki lehuppan a felem szemben lévő székre. Odakapom a fejemet, de jó kedvem csak fokozódik.
- Jó reggelt, hyung!
- Neked is, TaeTae! Hogyan aludtál?- kicsit oldalra dönti a fejét. Szájába vesz egy falatot, én pedig visszahuppanok eddigi helyemre. Államat megtámasztom a kézfejemen és úgy válaszolok neki.
- Meglepően jól. Úgy érzem, végre kipihentem magam. Nagyon nagy a hajtás a bandában, de remélem, most ők is pihennek egy keveset.
- Biztosra veszem- nyeli le a megrágott ételt. – Jut eszembe! Ma lesz egy koncertünk nem messze. Ha gondolod, gyere el. Ígérem, nem fogod megbánni!- ezzel fel is áll. Integetve kilép az ajtón. Az asztalon egy jegy van velem szemben. Felemelem, hogy megnézzem, hova szól. V.I.P, Backstage. Hitetlenkedve rázom meg a fejemet, de már tudom, hogy mi a döntésem. Ott leszek! Mindenképp!
Utolsót igazítom a sminkemen és a ruhámon is.
Vigyorogva nézem meg az eredményt. Mikor eleget nézegetem magam- megállapítva,
hogy ennél nem nézhetek ki jobban- felkapom a jó meleg kabátomat és átlépem a
küszöböt. Gondosan bezárom az ajtót és nekiindulok az útnak.
Kerek egy órával a kezdés előtt érek oda. Jegyemet
felmutatva lépek be a sürgő-forgó és kapkodó stábosok és sminkesek közé. Az
egyik sarokban a menedzsert is meglátom, ahogyan egy telefonba ordítozik, míg a
másikat maga mellet tartja. Intek neki egyet, aztán a bejáratnál kapott kis
kártyámat felmutatva belépek a tagok privát öltözőjébe.
Hyungjaim hülyéskednek és nevetgélnek, miközben az utolsó simításokat végzik rajtuk, hogy tökéletesen nézzenek ki a színpadon.
Köszönök nekik, mire egyesével odajönnek hozzám és alaposan megölelgetnek. Barátságosan viszonzom a köszöntéseket.
Aztán a sor végén megjelenik ő. A csapat leadere, Zico.
- Annyira örülök, hogy eljöttél! – szorít magához. A fülemhez hajol és suttogva közli velem további mondandóját. – Gyönyörű vagy, mint mindig- elenged, én pedig csak kitágult pupillákkal, elpirulva állok egy helyben. Nem arról van szó, hogy még nem mondták ezt nekem, de így még senki nem közölte…
A koncertig a bandával maradok, akik gyakran bele is vonnak a baromságaikba. Zico meglepően sokat van körülöttem, de próbálom nem észrevenni… vagyis… csak azon vagyok, hogy ne gondoljak bele többet.
Hyungjaim hülyéskednek és nevetgélnek, miközben az utolsó simításokat végzik rajtuk, hogy tökéletesen nézzenek ki a színpadon.
Köszönök nekik, mire egyesével odajönnek hozzám és alaposan megölelgetnek. Barátságosan viszonzom a köszöntéseket.
Aztán a sor végén megjelenik ő. A csapat leadere, Zico.
- Annyira örülök, hogy eljöttél! – szorít magához. A fülemhez hajol és suttogva közli velem további mondandóját. – Gyönyörű vagy, mint mindig- elenged, én pedig csak kitágult pupillákkal, elpirulva állok egy helyben. Nem arról van szó, hogy még nem mondták ezt nekem, de így még senki nem közölte…
A koncertig a bandával maradok, akik gyakran bele is vonnak a baromságaikba. Zico meglepően sokat van körülöttem, de próbálom nem észrevenni… vagyis… csak azon vagyok, hogy ne gondoljak bele többet.
Elkerekedett szemekkel bámulom Zicot, aki velem néz éppen farkasszemet. Azt akarja, hogy menjek ki a színpadra…
Pár pillanat múlva megemberelem magam és mosolyogva lépek a reflektorfénybe, hogy megmutassam magam. A közönség megint felüvölt.
Hyungjaim egyesével jönnek oda hozzám, hogy boldog születésnapot kívánjanak.
Megint Zico áll a sor végén. Mire odaér hozzám, már alig lázok valamit a könnyeimtől, de így is szembetűnik hatalmas mosolya. Háttal áll a rajongóknak. Egy könnycsepp utat tör magának, még akaratom ellenére is. Felemeli a kezét és gyengéden letörli az arcomat. Először csak egy puszit ad az arcomra, majd ténylegesen megcsókol. Lefagyok, de amint megmozdítja az ajkait, valami bekattan a fejemben és én is lehunyom a szememet.
Már tudom, hogy megérte tartani egy téli nyaralást. Melegem van, forróság járja át a szívemet. Nem észlelem, hogy hideg lenne, sőt! Csak a testéből áradó hő az, amit valamilyen szinten érzékelni tudok. Az agyam akármennyire is tudja, hogy tél van, a szívem csak a nyarat érzi.
Ahogyan elválunk, arcomat a vállába temetem, hogy eltakarjam vörös fejemet.
- Boldog születésnapot, TaeTae!- hangja jólesően simogat. Felemelem a fejemet és vigyorogva nézek végig a többieken.
Homlokomat Zicoénak támasztom, és úgy nézek a szemeibe.
Köszönöm szépen, Woo JiHo!
Úr isten! A színpadon?? Ah... Jézusom, ez nagyon édes volt. Ez a cuki Taetae nagyon kis... nem tudom. Nagyon aranyos. Először azt hittem Zico szemszög, de hamar rájöttem, hogy nem. Istenem, annyira király volt Zico karaktere. Hát én majd megeszem. *-* Uhh... nekem is kell egy ilyen cuki megható szülinap Zicotól. :3 Haj, de élvezném. :D
VálaszTörlésEgy kicsit amúgy fura volt, hogy így nyilvánosan cselekedett Zico, de akkor is jó volt. :3 Jó.jó.jóóóóó.. *-*
Köszönöm, hogy jelentkeztél és megírtad ezt. Imádom.
Kiri
Igen! A színpadon! :D Hát... Imádom Vt, szóval... nem tudtam, nem ilyenre írni. Ha vele írok valamit mindig a legjobbra törekszem. ^^ Az eleje tényleg olyan, hogy nem tudni, de... én akartam így. :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett Zico karaktere. Komolyan. Nem voltam biztos benne, hogy jó lesz-e, de így most megnyugodtam. Remélem, hogy majd te is kapsz ilyen kis ajándékot Zicotól! ;)
Én köszönöm, hogy elolvastad, és külön köszi, hogy tetszett. :3 *o*
Újabb remekmű született^^ Akarva-akaratlanul a főszereplőben rád ismertem. Ez egyenlőre csak egy nagyszerű kis történet, de 1-2 eltéréssel valóra fog válni, ebben biztos vagyok ;)
VálaszTörlés