Megaláztatás 5-SHINee /JongKey/ _End_

Egy év telt el azóta, hogy Kibum csak úgy kisétált a kórházból, mindenkit maga mögött hagyva. Végül megtalálták, de nem volt valami jó állapotban… A Han folyó partján feküdt teljesen szétverve. Az emlékei nagy része még mindig nem tért vissza, de próbálkozik, és kezdi újra közel engedni magához az embereket.
Jonghyun Keyel együtt szenvedett egy pillanatra sem hagyva magára a fiút. Amikor a fiatalabb először eltaszította nem akart újra a szeme elé kerülni, de az igazgatónő szavai végigkísérték az útján.
Kibum teljes mértékben átalakult, mivel mást kapott. Törődést és szeretetet. Könnyebben megnyílt az embereknek, így több barátra is gyorsan szert tett. Jobban megszerették és kedvesen bántak vele.
A tanárt kirúgták, és természetesen megkapta a kellő büntetését is. Vidáman és mosolygósan teltek a napok…

Key levakarhatatlan vigyorával vetette magát Jonghyun karjaiba a tanítás végén. A dínó hálásan ölelte vissza és szorította teljesen magához az elképzelhetetlenül vékony testet.
- Hyung!- ugrándozott Kibum, miután az idősebb elengedte.
- Igen, Bummie?- tette keresztbe karjait a mellkasa előtt. Őszinte kíváncsiság csillogott a szemeiben. Teljes figyelmét a fiatalabbnak adta.
- Nem fogod elhinni! Találtam valakit! Hyung~!- visítozott tovább.
A mellettük elhaladó emberek csak mosolyogva nézték a jelenetet, aztán mentek is tovább. Mindenki örült, hogy Key végre megnyílt- hála Jonghyunnak.
- Nem igazán értelek…- vakarta meg a tarkóját zavartan az idősebb, és még a száját is kicsit elhúzta.
Igazából nagyon is tudta, hogy ez a nap egyszer eljön, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar… Titkon még azt is remélte, hogy talán ő rabolja el a szépség szívét. Persze… majd ha piros hó esik. Bár az tudományosan előállítható. Lehetséges jelenség, és már példa is volt rá, ha nem téved, de…
- Jonghyun!- váltott stílust Key. Egyszerűen nem tűrte, ha nem figyelnek rá. – Beszélek hozzád, te tuskó!- bokszolt egy nagyot a másik izmos karjára, majd megrázta a kézfejét. Arca nem sok jót sejtő grimaszt vett fel.
- Jól vagy, édes?- ölelte újra magához Jonghyun. – Nem szabad. Ezzel csak magadnak ártasz- kezdett el lágyan ringatózni.
Kibum jóleső sóhajjal bújt hozzá és kezeit átfonta a nyaka körül, fejét pedig a vállába fúrta.
- Lehet, hogy inkább nem is mondtam semmit- lehelte lágyan a bőrére.
- Egyetértünk- mosolyodott el a dínó. Barátja-újonnan- barna hajába túrva egy puszit nyomott annak arcára. Kibum erre halványan elpirult, de állta a másik tekintetét. Ujjaik összefonva fürkészték egymást.
A pillanat varázsát az éppen odaérkező Taemin törte meg. Egyből Ommája nyakába ugrott, ezzel kegyetlenül megszakítva hyungjai elrévedését.
- Omma, Omma, Omma, Omma, Omma~- visítozott a maknae. – Tudod, milyen nap van ma?
- Péntek? – tette le a könnyű fiút, aki aztán rohant is tovább, miközben jókedvűen üvöltözött.
- Végre péntek!
- Öhm… Oké- nézett körbe az udvaron Jonghyun, majd mikor észrevette, hogy Taemin egyenesen Minho karjaiba rohan, kissé megnyugodott.
Key csillogó szemekkel bámulta, ahogyan imádott legjobb barátja az ő ’kisfiát’ nézi ilyen aggódó tekintettel. Mindenféle előjel nélkül bújt a másikhoz és kezdett el dörgölődzni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elszakadt tőle, amivel kiérdemelt egy értetlen kiskutya pillantást.
- Öhm… Kibum. Hova mész?- kapott Jonghyun a díva karja után, mikor feleszmélt. Key ügyesen kitért az idősebb elől és elfutott. – Ne már- motyogta magának az alacsonyabb. Nagy lendületet véve követni kezdte a másikat. 

Key a korlátnak támaszkodva nézett le az udvarra és a sok diákra, akik inkább kimentek a friss levegőre. Ő is vett egy mély lélegzetet és karjait kitárva élvezte a hűs szellőt.
Aztán két kar ölelte át hátulról. Fejét az izmos vállra hajtotta.
- Miért futottál el?- suttogta Jonghyun egy puszi kíséretében.
- Kíváncsi voltam- fordult meg Key. Egészen közelről nézett az elbűvölő mélybarna szemekbe.
- Mégis mire?
- Arra, hogy jól emlékszem-e- mosolyodott el fájdalmasan a fiatalabb.
Jonghyun teljesen lefagyott. Se kép, se hang. Emlékszik…
- Te… Akkor…
- Mondtam, hogy találtam valakit- szakította félbe Kibum, majd fejét a másik nyakhajlatába temette.
- Hazudtál?- csillant fel a dínó szeme, de mikor meglátta Key arckifejezését egyből elkomorodott.
- Csak részben. Nem csak tetszik, de talán szeretem is- pirult el. – Jjong… tudsz titkot tartani?
- Igen. Azt hiszem, tudok.
- Rendben- sóhajtott egy nagyot a díva. – Akkor ti… megaláztatok engem, igaz?
- Bummie. Össze-vissza beszélsz- rázta meg a fejét Jonghyun, de azért hagyta, hogy a másik folytassa a mondandóját.
- Egy kép volt, igaz?- gyűltek könnyek a szemébe. – És még mindig megvan…
Jonghyun nem válaszolt semmit, csak simogatta a haját és nyugtató szavakat suttogott a fülébe.
- Taemin elmondta- kezdett bele újra Kibum. – A legjobb az, hogy mindvégig tudta. És én is tudtam, de túl gyáva voltam. Még mindig gyáva vagyok. Jjong… Segíts már egy kicsit!
- Nem is tudom… Miről is van szó?- nevettet fel kínjában az idősebb.
Ekkor Key teljes erejét bevetve ellökte magától és kihajolt a korláton. Jonghyun feleszmélve visszarántotta és derekánál fogva magához húzta a fiatalabbat, aki halvány mosollyal karolta át a nyakát.
- Pont így történt. Tudod, hogy most mi jön? – hajolt közelebb. Csak pár centire voltak egymástól.
Jonghyun csak nézett maga elé. Azóta nem csodálhatta ezt a fajta Kibumot, mióta kijött a kórházból. De valamiért visszatért az az ennivaló vadmacska… Csak miért?
- Kérlek, Jjong- lépett még egyet előre Key, már amennyire ez lehetséges volt. – Ha nem teszed meg, kiheréllek!- váltott át fenyegető hangnembe, amivel valamennyire vissza is tudta rántani a valóságba.
- Ahogy óhajtod- vigyorodott el a dínó, mikor leesett neki, hogy végre szabad.
Éhesen mart a díva ajkaira, aki nem tétovázott viszonozni a csókot.
Nagy levegővétellel váltak el egymástól, majd homlokukat összedöntve vigyorogtak egymásra.
- Köszönöm, hogy akkor olyan szépen megaláztál!

 *Q* Na de kérem...