Most akkor te és én...? 2-BTS /VKook/

V POV.

Miután Kookie elaludt egy ideig csak bámultam az arcát. A TVt is kikapcsoltam, hogy ne zavarja. Nem szerettem volna, hogy felkeljen a zajra.
Gyengéden simogatni kezdtem az arcát, és fura módon még bújt is egy kicsit. Ez megmosolyogtatott és el is szomorított egyszerre. Végül is csak álmodik, nem?
A homlokából kisimítottam a haját, majd az ajkain is végighaladtam az ujjaimmal. Egy puszi landolt az ujjbegyemen, mire ijedten elkaptam a karomat, mintha tűzbe nyúltam volna. És valóban perzselt.
Fejét felemeltem az ölemből, és egy párnára helyeztem. Még egy darabig tisztes távolságból néztem, ahogyan szuszog, aztán a szobámba mentem és eldőltem az ágyon. Szememet lehunyva gondolkoztam. Valahol a gondolatmenetem közepe felé engem is elnyomott az álom.

Arra keltem, hogy besüppedt mellettem az ágy és egy test magasodik felém.
- Hagyjál!- nyöszörögtem halkan, és a kezemet is felemeltem, hogy adjak neki egy gyenge taslit. – Még öt percet- fordultam át a másik oldalamra.
Már olyan kettő perc letelhetett abból az ötből, de a szemeim kipattantak. Mi?
- Segítek neked, erre ez a reakció?- horkan fel előttem HoSeok. Csak mi a fenének van ilyen közel…
- Segítesz?- bólintottam kicsit balra a fejem, már amennyire a párna engedte.
- Fordulj már meg, te szerencsétlen. És nyugalom, Rómeó- kacsintott egyet és rám vigyorgott, majd távozott a szobából.
Félve megfordultam, de a látványtól majdnem leborultam az ágyról. Ne! Ne, ne, ne, kérlek, csak ezt ne…
Életemben nem láttam még annyira édes dolgot, mint akkor. A maknae aludt mellettem, még mindig olyan nyugodtan. Behunytam a szemem, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy ott van, de ez igencsak nehéz feladat volt, tekintve, hogy meleg lehelete minden egyes levegővételénél az arcomnak csapódott. Lassacskán megszoktam, de mindig belebizsergett minden egyes porcikám. Motyogott valamit, majd még közelebb mászott hozzám és a mellkasomra hajtotta a fejét. Ezért még kinyírlak, HoSeok!
Szerintem felesleges említenem, hogy nem aludtam vissza, de azért megteszem…

Halk kuncogást hallva egyből kinyitottam a szememet. Egy mosolyogó JungKook volt tőlem mindössze pár centire. Meg fogok halni!
Olyan édesen mosolygott, hogy muszáj volt nekem is, de közben laposakat pislogtam, mivel ugye… nem aludtam semmit, ettől a cukorbogyótól. Mármint… attól nem aludtam, hogy ilyen közel volt.
- Aranyos hyung- suttogta végig a szemembe nézve. Nevetve ölelt át a nyakamnál és az unszolására én is átkaroltam a derekát. A sírba visz…
- Tudod, hogyan kerültem ide? Emlékeim szerint a kanapén aludtam el.
- HoSeok volt- válaszoltam bágyadtan. Lehunytam a szemem és kicsit szorosabban öleltem magamhoz a maknaet és be is szívtam az illatát. Nem emlékszem, hogy mikor nyomott el az álom.

JungKook POV.

Hyungnak sikerült elaludnia, ezért felálltam és egyszerűen otthagytam. Olyan fura volt…
Egyrészt nagyon zavarban voltam, másrészt már nem érdekelt, hogy HoSeok egy hyung!
Óvatosan csuktam be az ajtót, nehogy hyung felébredjen. Nem csodálom, hogy nem tudott aludni. Tuti, hogy végig rajta tehénkedtem.
Kimentem a nappaliba ahol a kanapén RapMon hyung és Suga hyung beszélgettek.
- Jó reggelt, hyungok. Nem láttátok HoSeok hyungot?- dörzsöltem meg a szemem.
- Most ment el fürdeni. Ha tudsz várni egy kicsit, mindjárt itt lesz- válaszolt mosolyogva a leader. Rólam megfeletkezve merültek el újra a témában. Elég komoly volt, de ha a banda is nagy szerepet játszik benne, majd beavatnak, úgyhogy hagytam és leültem a fotelba.
Alig egy percet nyúltam, de Jin hyung már meg is talált és tekintve, hogy nem voltam a szobámba zárkózva,- ami ritka eset- elrángatott a konyhába.
- Nem kérek- emeltem magam elé a kezem védekezően.
- De kérsz- szinte lenyomta a falatot a torkomon, de nem adtam könnyen magam. Én most lázadok!
- Akkor sem vagyok éhes, hyung!- kezdtem el toporzékolni.
- De éhes vagy! Ha meg nem, akkor is enned kell!
- Én nem fogok enni. Ha akarok, akkor kijövök a konyhába és egyedül is megoldom! Viszont nem vagyok éhes!- hisztiztem tovább. Kicsit- valahol nagyon mélyen- sajnáltam hyungot, de ha nem akarok enni, akkor nem eszem, és kész!
- Várj meg itt- tartotta fel fenyegetően a mutatóujját és távozott a konyhából.
Felültem a pultra és a lábaimmal kalimpáltam. Aztán hallottam, hogy csapódik egy ajtó, ezért gyorsan le is ugrottam onnan. Hyung utálja, ha a pulton ülök.
A szemeim kétszeresükre tágultak, mikor láttam, hogy SeokJin hyung nem egyedül jön vissza, és nem is akárkivel.
- De hát aludt- emeltem fel a hangomat, de éppen hogy csak egy apócskát.
- Neked viszont enned kell, TaeTae pedig azután is tud aludni, hogy beléd tuszkolt valamit. Én mentem- ezzel ott is hagyott minket. Kétségbeesetten néztem hyung szemeibe, amik alatt látszottak a sötét karikák. Egész este nem aludt semmit…
- Én… sajnálom, hyung!- hajtottam le a fejem bűnbánóan. Enyhén felnevetett, amitől valamennyire megnyugodtam, de még mindig bűntudatom volt.
- Semmi baj, Kookie- simított végig a karomon. – Úgy nem olyan jó, hogy nem vagy ott mellettem.
Elpirultam erre a kijelentésére, és ő sem nézett a szemembe. Most akkor mi van?
- Azt is sajnálom, hyung- vallottam be fájdalmas arckifejezéssel. – Nem aludtál miattam semmit, igaz? Nem tudom, hogy HoSeok hyung miért vitt oda, és gondolom egész éjjel rajtad voltam meg minden, és túl nehéz voltam, és szétnyomtalak. Bocsánat- hajoltam meg mélyen leszegett fejjel. Nem láttam a reakcióját, de sejtettem. Nem mertem felemelni a fejem, ezért mikor felegyenesedtem, a térkövet bámultam tovább.
- Nekem csak az a fontos, hogy neked jó legyen- lapogatta meg a hajamat. Olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy bele is roppant a nyakam, de nem érdekelt túlságosan.
- Ezt hogy érted, hyung?- tettem szám elé a kezemet, hogy elrejtsem bárgyú mosolyomat. Túlságosan is reménykedek.

- Te vagy az egyetlen dongsaengem. Persze, hogy fontos, hogy mi van veled- ölelt magához szorosan.

                                             

Nem viszonoztam a gesztust, inkább vállába temettem az arcomat. Megint félreértettem. Túl sokat gondoltam bele.
- Ideje enni valamit- vált el tőlem. A hűtőhöz lépve kitárta azt és kivett egy pudingot, meg hozzá egy kanalat az egyik fiókból. A hűtőt visszacsukta, ahogyan azt kell. A pultnak támaszkodott, én pedig felültem rá. Kibontotta a kis csomagot és lassan, nagyon lassan enni kezdte. Párszor én is megnyaltam a számat. Én is ennék belőle.
- Kérsz, ugye?- termett hirtelen előttem.
- Hát… Igen, kérek! – megpróbáltam leszállni, hogy kivegyek magamnak is egy csomaggal, de nem engedett el.
- Nem érlek el- mosolyodott el. Belépett a kis terpeszembe és egészen közelről a számba nyomta a kanalat. De… Ő is azzal evett.
Az egész arcom vörösbe váltott, de ő teljes nyugalommal, mosolyogva etetett tovább.
Nehéz volt bekapni a kanalat, mert elkezdett játszani. Mindig elhúzta előlem, és én győztem utána hajolni. Egy ilyen alkalommal majdnem előre borultam. A vállain támaszkodtam meg, de látva, hogy öt centi sincs köztünk ijedten hátrahőköltem. Csak az mentett meg, hogy a derekamnál fogva visszahúzott. Így fejem a vállára esett, és közvetlen a fülembe csengett a nevetése.
Egy másik alkalommal viszont teljesen mellé ment az egész, mert rosszkor mozdultam, így az arcom csupa puding lett. Ekkor közelebb hajolt és lenyalta az arcomról. Én csak becsuktam a szememet és próbáltam nem elképzelni, hogy mennyire elpirultam.
- Így finomabb- jelentette be a szemembe nézve, mikor már végzett a műveletével.
- Zavarba hozol, hyung- fordítottam el a fejemet.
- Megbántottalak?- a fülembe suttogta ezt az egy szót. Mély hangjától bizsergés futott végig a testemen. Kirázott a hideg.
- Én… Engem… Nem is tud-
- Semmi baj Kookie. Tényleg kicsit messzire mentem, de jó volt látni, hogy végre eszel valamit. Köszönöm- egy puszit adott a szám sarkába és otthagyott.
Olyan fél órát ülhettem még ott, arról képzelegve, hogy mi lett volna, ha…

Egy kéz lengedezett az arcom előtt, szinte lekaszálva az orromat.
- Föld hívja JungKookot- JiMin hyung állt előttem, mögötte pedig Jin hyung nézett rám szúrósan. Akkor esett le, hogy én a pulton ülök… Viszlát, világ!
- Szállj le a pultról!- nyomott meg minden egyes szót. Villámgyorsan kirohantam a nappaliba, ahol már HoSeok hyung is ott volt a másik kettő rapper társaságában.
- Ó! Reggelt’, JungKookie! Remélem jól aludtál. NamJoon mondta, hogy beszélni szeretnél- mosolygott rám ártatlanul.
- Neked is jó reggelt, hyung, de… Nem lehetne négyszemközt? Esetleg…- erre YoonGi hyung elkezdett füttyögni, de RapMon hyung leütötte.
- Ebből elég lesz, Suga! Inkább koncentrálj egy kicsit!

Követtem HoSeok hyungot, de arra nem számítottam, hogy a saját szobájába megy be.
- Ott hyung alszik. Nem kéne máshová mennünk?- ragadtam meg pulcsijának ujját.
- Ahogyan mondod, alszik. És nagyon szép olyankor, szóval nem is baj. Én speciel szeretem nézni…- vonta meg a vállát.
Sóhajtva mentem utána. Becsuktam magam mögött az ajtót és mire felnéztem, már HoSeok hyung ott állt V ágya mellett. Nem tudtam, hogy mit néz annyira, ezért bátorkodtam mellé lépni, de a látvány egyből letaglózott.
Hyung… Gyönyörű volt.
A párnáját ölelve összehúzta magát, és egy kis mosoly játszott az ajkain. A takaró le volt csúszva a felsőtestéről. Csak így fekve-hogy a póló rásimult- lehetett látni, mégis mennyire sovány.
HoSeok hyung előrenyúlt és kisöpört V homlokából pár kósza tincset.
- Szép, nem igaz?- suttogta halkan. Valami különös volt ebben a pár szóban, de nem tudtam, hogy pontosan mi is az…
- Nem. Ő tökéletes- vallottam be az igazat. Én is előrenyúltam és kezemmel végigsimítottam az arcán. Belebújt az érintésembe, amin csak halványan felnevettem és cirógattam tovább. Olyan, mint egy cica.
- Szereted, igaz?- zavarta meg a gondolataimat Hope.
- Igen- néztem fel rá. Most már biztos voltam benne, hogy nem véletlenül pirulok el folyton, kezd el verni embertelenül gyorsan a szívem és csak úgy nem veszteném el minden egyes pillantásánál a józan eszemet.
- Ő egy nagyon érzékeny ember… Vigyázni kell rá, de te ezt nem tudod megtenni. Te magad is még gyerek vagy- magyarázott borús tekintettel. – Szereti, ha álmában simogatom. Ő egy angyali teremtés és meg kell becsülni.
- Mire akarsz kilyukadni, hyung?
- Arra, hogy nem te vagy neki a megfelelő- nézett mélyen a szemeimbe.
Éreztem, hogy valami összetörik bennem, de csak a következő mondatával lett vége az életemnek.
- Bocsánat, JungKookie, de nem engedhetem, hogy szeresd!