Megaláztatás 2-SHINee /JongKey/

(Kibum nagyon szép *-*) 

Key a fényképes történések után kerek három héttel már úgy érzi, hogy minden baja elpárolgott. Végre társaságban volt, és érezte, hogy törődnek vele. A menők csapata könnyedén befogadta, és ezért nem is kellett egyebet tennie, csak Jjong oldalán állnia és fogni a kezét. Az első pár napja döcögősen telt az új környezetben, mivel mindig is egyedül volt. Nem volt hozzászokva, hogy az ő véleménye és jelenléte is számít.

Kibum vidáman szökdécselt lefelé a lépcsőn. Nem is nézett az orra elé, csak ment. A szeme előtt egy eddig ismeretlen köd volt, mely elméjét is teljesen ellepte.
Az egyik lépcsőfokon kicsit arrébb lépett a kelleténél. Már esett volna le a padlóra egy biztos törést okozva magának, de valaki elkapta. Mivel az iskola nagy része nem igazán szimpatizál vele, mióta a menőkkel barátkozik, nem lehetett akárki. A lába ugyanúgy siklott tovább, de ő nem esett el. A bokájában viszont erős fájdalmat érzett. Kíváncsian pillantott hátra a válla felett.
Egy kutya szemű dínó magasodott felé, mivel egyel magasabban állt. Kibum halványan elmosolyodott és megköszönte a segítséget. A tetőn történtek óta nem volt közöttük semmi sem, de mégis olyan… más volt a kapcsolatuk, ha szabad ilyet következtetni. Key egyre többet sóhajtozott Jonghyun közelében, míg az idősebb a kelleténél mindig tovább bámulta a törékeny alakját. Határozottan… furák voltak.
Kibum kirántotta a karját Jonghyun erős szorításából. Valahogyan levánszorgott a lépcsőn fájós lába használata nélkül, de a folyosón már nem tudott mibe kapaszkodni. Ahogyan letette a lábát a kövezetre fájdalmasan felszisszent és beharapta a száját,- ami az erős bánásmódtól egyből vérezni kezdett- hogy ne ordítsa el magát. A súlyát lassan helyezte rá a lábára. Ez a mozdulat,- ha lehetséges- még erősebb fájdalomhullámot indított el benne. A hirtelen terheléstől összeesett.
Már a csengő is megszólalt. Egyre jobban fel akart állni, de csak nem sikerült. Végül feladta és utat engedett a könnyeinek, amiket eddig visszatartott.
Ott ült a hideg kövön teljesen magába roskadva és teljes mértékben szánva magát, amiért ilyen gyenge. A sminkje már teljesen elfolyt, de ez már nem tudta érdekelni.
Olyan negyed órája ülhetett ott, mikor lépteket hallott. Cipők koppantak a padlónak meglehetősen gyors tempóban. Az illető futott. Kibum még mélyebben lehajtotta a fejét. Nem akarta, hogy bárki is meglássa. Legalábbis ilyen állapotban.
Végül egy pár cipő orra fészkelte be magát a látóterébe és egy ismerős hang a nevén szólította. Teljesen elgyengülve bámult a nagyra nyílt kiskutya szemekbe, amik a testét vizslatták egy-egy esetleges sérülés után kutatva.
Keynek a Jonghyun osztályával volt éppen testnevelés órája és a tanár őt küldte Kibum után. Pont Jjongot…
- Hol fáj?- térdelt le a kis dínó Key elé. Mikor a fiú nem válaszolt és még a fejét sem volt hajlandó felemelni megragadta az állát, és gyengéden összekapcsolta a tekintetüket.
Meglátta a díva elkenődött sminkjét és könnyektől csillogó szemeit. Bár csak egy pillanatig tartott az egész, úgy érezte, hogy valami összeomlott benne. Figyelte a fiút, amíg meg nem próbált felállni. Kibum összekaparta a maradék önbecsülését és nem üvöltött fel a fájdalomtól, ami a fájó lábára nehezedő súly okozott. Ajkából újra kiserkent a vér.
Jonghyun nem bírta tovább nézni a fiatalabb néma szenvedését. Egyszerűen felkapta. Meglepődve tapasztalta, hogy szinte semmi súlya nincsen. Nem észlelt Kibumtól semmilyen ellenkezést, és ezen felbátorodva a combja felsőbb részénél merte tartani, amíg ráveszi a másikat, hogy fűzze át kezeit a nyaka körül. Key készségesen követte az utasításokat, de az alacsonyabb így is bezsebelt tőle egy nem túl szép pillantást. Nincs mit tenni… a díva, az díva.
Jonghyun könnyed léptekkel haladt az orvosi szoba felé, kezében tartva a meggyötört, és mégis gyönyörű fiút. Még mindig nem tudta, hogy mi történt pontosan, de sejtése volt.
Talán akkor történt valami, mikor megfogta, nehogy leessen. Bár akkor elkapta. A lábával mégis lehetett valami… Vagy bántották. Key sok ellenséget begyűjtött a folytonos őszinteségével és kinézetével. Az emberek többsége egyszerűen csak féltékeny rá. Rengeteg irigye van.
Az orvosi szobában átadta Kibumot a nővérnek. Jonghyun legnagyobb meglepetésére ismerősökként köszöntötték egymást.
- Sokszor jövök ide- mondta Key, mikor a nővér elment egy másik beteggel foglalkozni. – Van, hogy csak gondolkodni és beszélgetni, de általában más okom is van rá…- a díva fájdalmasan felszisszent egy emlékre, de aztán magabiztosan nézett újra az elbűvölő kiskutya szemekbe.
Jjong nem tudta elhinni, amit hallott… Többször is jár ide? Mert kell?
Már-már gyilkos gondolatai közül-, mik szerint, aki egyszer is a dívájára mer nézni, azt megöli- Kibum újabb mondata szakította ki, amin el is mosolyodott.
- Segítenél egy kicsit? Nem tudok odamenni a tükörhöz és rendbe kéne tenni a sminkemet. Borzalmasan nézhetek ki.
A dínó csak egy mosollyal az arcán megrázta a fejét és készségesen teljesítette Key minden kérését.
Kibum az arcát megpillantva undorodva fintorodott el.
- Hogyan tudtál a szemembe nézni? Én a helyedben már régen elfutottam volna… Szörnyületes a kinézetem!- a díva saját magát ostromolta ezekkel a szavakkal. – Nézd, még a szám is felszakadt!- fordult Jjong felé, aki mögötte állt, és eddig a tükörből nézte a fiatalabb arcát.
Jonghyun kihasználva a kínálkozó alkalmat végignyalt a kívánatos ajkakon, amik vöröslöttek a vértől. A dínó nem hagyta abba a tevékenységét. Tovább nyalogatta és szopogatta az ajkakat. Key jólesően sóhajtott bele a kényeztetésbe.
Mikor Jonghyun egy utolsó kis puszi után elvált tőle, Kibum erőtlenül nyitotta ki a szemeit. Magát is meglepve konstatálta, hogy szinte rámászott a hyungjára. Mélyen elszégyellte magát, és jól láthatóan el is pirult.
- Gyönyörű vagy!- suttogta a fülébe a szavakat a dínó, majd egyszerűen elment. Az ápolónő pedig pont ezt a pillanatot választotta, hogy visszatérjen hozzá.
- Nincs lázad Kibum? Olyan piros az arcod. Ugye nincs baj?- kérdezte jól hallható törődéssel a hangjában. A kérdezett személy csak még jobban elpirult, és fejét lehajtva hagyta, hogy a nővér ellássa a lábát.

Jonghyun megababonázva sétált végig a folyosón. Nem ment vissza órára, csak bolyongott az épületben. Arra gondolt, hogy mit művelt. Ő… Nem! Ez csak egy álom lehet.
Az sem térítette hozta vissza a valóságba, hogy kicsengettek az órákról és az épületet teljesen ellepték a diákok. Páran furán néztek rá, de nem igazán törődtek vele.
Az udvaron a menők a szokásos helyükön gyülekeztek. Már mindenki ott volt, csak a csapat dínója hiányzott. Néhány perc múlva viszont ő is megjelent. Barátai is kissé bolondnak hitték, ahogyan megpillantották az arcát. Legutóbb talán akkor látták hasonlónak, amikor Key meztelen képére csorgatta a nyálát. A fiúk meg voltak győződve róla, hogy még mindig meg van neki a felvétel, de azt folyamatosan tagadta.
- Mi történt, Jong?- lépett elé elsőnek Onew, a kis csapatuk vezére. – Köztünk vagy egyáltalán?- lengette meg a kezeit a másik arca előtt, de mikor észlelte, hogy egy apró mozdulat sem jelzi, hogy reagált volna, visszaült a padra és magában motyogva kezdte el falatozni a csirkéjét. Ő megpróbálta…
- Ugye nincsen baj, hyung?- kérdezte a kis maknae is. Jjong erre csak megrázta a fejét és ábrándosan felsóhajtott.
- Nincsen, Taeminnie. Minden a legnagyobb rendben- vigyorogta ijesztően.
- Minho hyung, miért ilyen Jonghyun hyung? – fordult most kedvenc hyungja felé őt faggatva. Minho csak megvonta a vállát és könnyedén az ölébe húzta a kisebbet, majd egy puszit nyomott a feje tetejére, ezzel le is tudva a témát.
- Na mondd mi volt Kibummal!- vonta kérdőre immáron Minho.
- Honnan…?
- Csak akkor van ilyen fejed, mikor valami vele kapcsolatos. Olyan vagy, mint egy szerelmes kamasz.
- Mert szerelmes, és kamasz- szólt közbe Onew, kikukkantva a csirkéje mögül.
- Ez nem is…- kezdett volna magyarázkodni a dínó, de megint félbeszakították.
- Mi történt Ommával?- a maknae rémülten kapta a fejét hyungja felé. Taemin már kiskorában elvesztette az anyját, és csak is Kibumnak volt hajlandó átadni az anya jogát. Ő került legközelebb a dívához rövid időn belül.
- Az orvosiban van. Már ellátták- válaszolta Jonghyun.
Ahogy a kis Minnie egy Minhonak adott utolsó puszi után elment imádott Ommájához, az ott maradt két fiú mindentudó tekintettel fürkészte a legalacsonyabbat.
- Olyan tökéletes- suttogta magyarázatként maga elé.
Onew és Minho összenéztek és elnevették magukat.
- A részleteket aranyom. A részleteket.
- Ijesztő vagy, Minho. Meg amúgy is… Neked ott van a cuki kis Minnie- mosolygott rá Onew.
- Taemin más- habogott Minho vörös fülekkel.
Ezek után Jonghyun szépen, lassan, szóról-szóra, néha elpirulva, vagy csak vágyakozva ecsetelte a történteket.