Gyógyító szeretet - EXO /SuChen/

Chen

Suho

---

Mióta debütáltunk minden nap csak a hajtásról szólt. Próbák, fellépések, új albumok, próbák, fellépések, rengeteg come back, fantalálkozók és még sorolhatnám.
Ezen időszak alatt valakinek össze kellett tartani azt a 11 lurkót. Ezt a megtisztelő feladatot én kaptam, mint a 12. tag. Valamennyire megkönnyítette a dolgomat, hogy Kris és az M csapat nagyrészt inkább Kínában tartózkodott, de így sem volt könnyű dolgom.
A BaekYeol áros folyamatosan marta egymást; SeHun folyton LuHan után sírt, akivel meglepően jó barátságban lettek: a maknae csak is az őzikének nyílt meg; KyungSoo volt, hogy átsírt mellettem egy éjszakát, teljesen ismeretlen okokból; Kai pedig akinek csak lehetett beszólt. Ezeket a majmokat kellett fegyelmeznem, és kell fegyelmeznem még ma is.
A helyzet határozottan javult, de még mindig kihajtjuk a belünket, hogy a toppon tartsuk magunkat. A próbák és fellépések száma csak nő és nő. Egyre több helyen és kategóriában kell megfelelnünk, ami nem kevésbé stresszes.
Még előfordulnak kiborulások és nézeteltérések, amit természetesen nekem kell rendbe hoznom. Már egész jól belejöttem a dologba, és a srácok is összeszoktak már, de azért na…

Az EXO M Kínában van, míg mi Koreában folytatjuk a mindennapos edzésünket. Vagyis a srácok, mert nekem sikerült összeszednem egy jó kis náthát, amit menedzser hyung szerint ki kell hevernem. A dormban hagytak egy ágyban, nyakig betakarva, egy bögre gőzölgő teával.
Kaptam egy szabadnapot!
Amint meghallottam az ajtó csapódását, és azt a bizonyos „Elmentünk!” kiáltást, ledobtam magamról a takarót, fogtam a macis bögrémet, és kiültem a nappaliba.
Szóval most itt döglök a kanapén, már nem is tudom hányszor újratöltött bögrével, a TV képernyőjét bámulva, és ezzel rontva a látásomat.
Valami fájdalmasan romantikus dorama megy a televízióban. Azt bámulom ködös tekintettel, gondolataimba mélyedve.
Merengésemből az ajtó csapódása, pár cipő csattanása a padlón, és egy kiáltás szakít ki.
- Megjöttem! – hallom az ajtó felől eddigi gondolataim fő szereplőjének hangját. Már abba belepirulok, hogy róla álmodoztam ennyi ideig, hát még hogy most itt áll előttem!
- Üdv!- köszöntöm rekedt hangon, majd köhintek is párat, mert szükségét érzem.
- Legalább takarózz be, hyung!- szól rám aggódó hangon. Az arcom ég, de legalább rá tudom fogni a náthára.
- Tessék, hyung. Kihoztam a takaródat, amit annyira szeretsz- villant felém egy olvasztó mosolyt.
Mindjárt halmazállapotot váltok és eláztatom a kanpapét…
- Köszönöm szépen!- suttogom hálásan nézve rá. Végig csak mosolyog és óvatosan betakar, majd a fejemhez ül karfára.
- Mit nézünk?- pillant a képernyőre, majd egyből meg is világosodik, és inkább nem szól semmit. Én sem érzem, hogy kellenének a szavak.
Pár percig csak ülünk és bámuljuk, ahogyan a színészek előadják a rájuk osztott szerepet. Fájlalom a nyakamat és kényelmetlenül forgolódok, hogy a fejem is jól álljon, és a TV-t is lássam, de nem nagyon sikerül ez a kis terv.
Hirtelen csak annyit érzek, hogy a fejem felemelkedik, majd a párnánál valami sokkal kényelmesebbre nehezedem.
Értetetlenül pillantok fel, és tekintetem találkozik egy vigyorgó JongDae sötétbarna szempárjával. Laposan pislogok párat. Fel sem fogom, hogy mi történt éppen, vagy mi történik most.
Lehunyom a szemem, és fáradtan álmodozom tovább.

Mikor újra kinyitom a szemem, a Nap már ereszkedi lefelé az égbolton. A TV még mindig megy, de már valami valóság show, ha jól látom. A fejem alatt egy puha párna pihen, pedig tisztán emlékszem, hogy nem így aludtam el.
Még bámulom egy kicsit a TV-t, majd feljebb emelem a felsőtestem és körbepillantok, hátha van itt rajtam kívül valaki, de csalódnom kell.
Egy sóhajjal egybekötött köhögő rohammal visszadőlök a párnára és pihentetem a szemeimet.
- Felkeltél, hyung?- hallom meg Chen hangját, viszonylag közelről.
Szemeimet kinyitva észlelem is, hogy felettem villantgatja a fogsorát. Válaszként fájdalmasan nyögök egyet, majd elfordulok tőle.
Semmi kedvem társalogni…
Sziszeg egy kicsit, mint egy kígyó, aki nincsen megelégedve azzal, amit kap. Dünnyögök neki valamit, amit még én sem értek, de válaszoltam, na…
Sóhajt egyet, majd koppan valami az asztalon, és besüpped mellettem a garnitúra, ami arra késztet, hogy akaratom ellenére is, de húzzam össze magam, és a lehető legjobban simuljak a kanapé háttámlájának.
Folyamatosan köhögök, tüsszögök, és krákogok, de egyre jobban fáj a torkom.
JongDae a csatornák között válogat, aztán megállapodik egynél, ami valamilyen zenei adó lehet, mivel dalokat játszanak.
Mocorgok egy kicsit és megfordulok, hogy én is láthassam a televíziót. Nem gondoltam rosszul. Legújabb dalokat mutatják be, valamint pár régi slágert, meg dumálnak is hozzá.
A SHINee egyik dalánál Chen felém fordul és úgy szólalt meg.
- Ügyesek a hyungok, nem igaz? – szokásos mosolya ott pihen az arcán, mint általában mindig.
Nem szólalok meg, csak bólintok, jelezve, hogy egyet értek vele. Tekintetét visszavezeti a villódzó képernyőre, én pedig tovább bámulom az arcát.
Kint az ég meglehetősen beborult, ezért a szobában barátságos félhomály uralkodik. Chen arcán a fények gyönyörűen látszódnak.
- Szerinted én jó leader vagyok?- teszem fel a kérdést rekedt hangon, szinte csak magam elé lehelve a szavakat. Valamilyen csoda folytán meghallja a hangom. Először értetlenül néz rám. Arca egy idő múlva barátságosabb árnyalatot vesz fel.
- Ez honnan jutott eszedbe? Szerintem te vagy a legjobb leader, hyung!
- Köszönöm, Dae!- mosolygok rá hálásan. Hagyok egy könnycseppet végiggördülni az arcomon, de nem szentelek neki nagy figyelmet. Viszont Chen annál inkább…
- Ne sírj, hyung. Nincs miért- suttogja. Egyre közelebb hajol, aztán egy puszi landol az arcomon.
Érzem, ahogyan tetőtől-talpig elpirulok. A következő pillanatban már a TV-re mutogatva tapsol. Én is odaemelem a tekintetemet és ezzel egy időben meg is tudom hatalmas örömének okát.
Köztudott, hogy nemrég felvettek vele egy külön dalt. Azért is tartózkodik Koreában, mert még nem fejezték be teljesen. Most viszont már a kész változatot vetítik. Gyönyörű dal…
- Nagyon szép hangod van- mosolyogva ölelem magamhoz. – Szeretem, mikor énekelsz- suttogom a nyakába.
- Én téged szeretlek- neveti és derekamnál húz magához közelebb.
Hitetlenül felhorkanok és eltolom magamtól.
Csak egy barát vagyok, mi?
- Na, most mi van?- fúrja arcát a hátamba. – Te nem szeretsz, hyung?
Miért vagy ilyen édes?
- De… Én is szeretlek- mondom szembe fordulva vele.
- Akkor énekelek neked- suttogja a fülembe. Kapok egy puszit a nyakamra, amitől felnevetek. Csikis vagyok!
- Ez olyan nyálas, nem? Túl sok doramát néztünk…
- Ha te mondod, hyung- rám hagyva a dolgot feláll, és kikapacsolja a TV-t. A konyhából hoz nekem egy bögre teát és úgy ültet az ölébe.
Fejemet vállgödrébe hajtva hallgatom gyönyörű hangját, ami csak nekem szól.
A szeretetével gyógyít!