Két lány bolondos nevetése töltötte meg a
helyiséget. A falakon különféle poszterek sorakoztak, mégis jól kivehető volt,
hogy a szoba tulajdonosa melyik bandát részesíti nagyobb előnyben. A két
barátnő az ágyon ült, előttük egy laptop. Mindketten érdeklődve nézték a
képernyőt, habár azon még nem látszott semmi. Kisvártatva viszont egyikük
előrenyúlt és remegő kézzel megnyomott egy gombot, aminek hatására fény vetült
az arcukra. Kissé hátrábbugrottak a hirtelen érzelemhullámtól és sikítva
ölelték meg egymást. Az egyiküknek egy kósza könnycsepp is kibuggyant a
szeméből, habár láthatóan jókedvűen nevetett.
- Ezt nem hiszem el, Unnie!- visítozott a fiatalabb.
- Hidd el, hogy én se-suttogta a másik szája elé téve a kezét.
- Ezt nem hiszem el, Unnie!- visítozott a fiatalabb.
- Hidd el, hogy én se-suttogta a másik szája elé téve a kezét.
---
Két fiú esett be az ajtón, és a nagy sietségben-
vagy inkább ügyetlenségben- majdnem egymáson kötöttek ki.
- Fáradt vagyok, Hyung!- dobta le egyikük a cipőjét. Szőke haja szinte a szemébe lógott, amint a feje előre hanyatlott.
- Ne nyavalyogj már annyit, JiHo-ah! Örülj neki, hogy előbb hazaengedtek.
- Örülök én neki-vetődött le a fiatalabb a kanapéra. – Kifejezetten örülök, hogy végre figyelemmel vannak ránk is és nem csak azt nézik, hogy nekünk mi a jó- kezdte nézegetni a körmeit, miközben a másikat várta. Amint ő is leült, eldőlt, fejét az ölébe hajtva.
- Te is örülsz neki, igaz, Hyung?- mosolyodott el angyalian.
- Már hogy ne örülnék? Ha tehetném, csak veled lennék, butus- simogatta meg a haját. Ujjai lágyan masszírozták szeretett Dongsaengje fejbőrét, aki meglehetősen jól viselte az ezt a fajta törődést. Jólesően simult bele a másik érintésébe és néha-néha sóhajtott is egyet. Hirtelen felülve egy gyenge puszit nyomott az ajkaira.
- Nagyon szeretlek, Hyung. Remélem, hogy tudod- kuncogta jókedvűen.
- Persze, hogy tudom, édes- húzta magához még jobban a fiút, hogy az végül az ölében kötött ki. Mindennemű habozás nélkül hajoltak egymás felé, hogy egy kicsit sem gyengédnek mondható csókot váltsanak.
- Fáradt vagyok, Hyung!- dobta le egyikük a cipőjét. Szőke haja szinte a szemébe lógott, amint a feje előre hanyatlott.
- Ne nyavalyogj már annyit, JiHo-ah! Örülj neki, hogy előbb hazaengedtek.
- Örülök én neki-vetődött le a fiatalabb a kanapéra. – Kifejezetten örülök, hogy végre figyelemmel vannak ránk is és nem csak azt nézik, hogy nekünk mi a jó- kezdte nézegetni a körmeit, miközben a másikat várta. Amint ő is leült, eldőlt, fejét az ölébe hajtva.
- Te is örülsz neki, igaz, Hyung?- mosolyodott el angyalian.
- Már hogy ne örülnék? Ha tehetném, csak veled lennék, butus- simogatta meg a haját. Ujjai lágyan masszírozták szeretett Dongsaengje fejbőrét, aki meglehetősen jól viselte az ezt a fajta törődést. Jólesően simult bele a másik érintésébe és néha-néha sóhajtott is egyet. Hirtelen felülve egy gyenge puszit nyomott az ajkaira.
- Nagyon szeretlek, Hyung. Remélem, hogy tudod- kuncogta jókedvűen.
- Persze, hogy tudom, édes- húzta magához még jobban a fiút, hogy az végül az ölében kötött ki. Mindennemű habozás nélkül hajoltak egymás felé, hogy egy kicsit sem gyengédnek mondható csókot váltsanak.
---
Egy fáradt, türelmetlen sóhaj törte meg a csendet,
miután egyikük lejjebb vette a hangerőt.
- Mi történik Unnie? Látni szeretném!- toporzékolt szüntelenül. Nem törődött vele, hogy teljesen összekócolja a haját.
- Ezt nagyon nem kéne látnod Dongsaeng.
- De igen! Látni akarom az Oppákat! Mit csinálnak Unnie? Miért némítottad le?- váltott át sírósba a lágy hang.
- Most inkább nem szeretnéd látni Jenissi és Xero Oppákat, ha hiszel nekem- hajtotta le a laptop tetejét. - Mára amúgy is elég volt ennyi. Majd holnap átjössz és tovább nézzük. Jó lesz úgy?- kezdte el nyugtatni a másikat.
- Persze, Unnie. Végül is amíg fent vannak a kamerák bármelyik nap vethetünk rájuk egy pillantást, nemde?
Mosolyogva összenéztek és egyszerre bólintottak.
Holnap, ugyanekkor, ugyanitt. A dormban.
- Mi történik Unnie? Látni szeretném!- toporzékolt szüntelenül. Nem törődött vele, hogy teljesen összekócolja a haját.
- Ezt nagyon nem kéne látnod Dongsaeng.
- De igen! Látni akarom az Oppákat! Mit csinálnak Unnie? Miért némítottad le?- váltott át sírósba a lágy hang.
- Most inkább nem szeretnéd látni Jenissi és Xero Oppákat, ha hiszel nekem- hajtotta le a laptop tetejét. - Mára amúgy is elég volt ennyi. Majd holnap átjössz és tovább nézzük. Jó lesz úgy?- kezdte el nyugtatni a másikat.
- Persze, Unnie. Végül is amíg fent vannak a kamerák bármelyik nap vethetünk rájuk egy pillantást, nemde?
Mosolyogva összenéztek és egyszerre bólintottak.
Holnap, ugyanekkor, ugyanitt. A dormban.
